A képek és videók - ha külön nem jelöltem - saját felvételek. A szövegek saját írásaim. Felhasználásukhoz kérj engedélyt és jelöld meg a forrást!

2014. augusztus 16., szombat

A legendás állomás


Füzesabony egy alig 8 ezer lakosú kisváros, az Északi középhegység és az Alföld peremén. Így nem csoda, hogy az impozáns állomásépület megmozgatta a helyiek és erre járók fantáziáját. A történet szerint egy hivatalnok összecserélte a tervrajzokat  Fiume vasútállomásának a terveivel. Ezért a kikötővárosra méretezett indóház épült itt meg 1893-ban. Ez persze csak legenda. Annyi köze azonban kétségkívül van a két épületnek egymáshoz, hogy mindegyiket Pfaff Ferenc, a MÁV egykori főépítésze tervezte.

Gyorsvonat érkezik Egerből.
Füzesabony egyébként jelentős vasúti csomópont. Itt ágazik ki Eger felé egy 17 km hosszú szakasz a Budapest - Hatvan - Miskolc - Sátoraljaújhely vonalból, illetve Tiszafüreden át Debrecen felé is van összeköttetése.
Az üres tehervonat Bükkábrányba tart újabb szén rakományért.
A teherforgalom  szintén jelentős. Többek között erre járnak a Bükkábrányból szenet (lignitet) szállító vonatok Visontára, a Mátrai Erőműbe. Ez naponta akár 8-10 hosszú és nehéz szénvonatot is jelenthet. Ehhez kellően erős vontatójárművek kellenek. A Rail Cargo Hungaria saját, illetve az ÖBB-től bérelt Taurusokkal végzi ezt a feladatot. 


A Train Hungary látványos festésű Asea  mozdonya egy tehervonat élén.
Megérkezett Debrecen felől az "Uzsgyi".
Az Oroszországból származó motorvonatot becézik "pusztai metrónak" is.



2014. augusztus 11., hétfő

Boba állomás

A Vas megyei falu vasútállomása az utazóközönség számára leginkább arról ismert, hogy a Budapest felől érkező gyorsvonatok itt válnak ketté, hogy Szombathely illetve Zalaegerszeg felé folytathassák az útjukat. (Budapest felé tartva pedig itt egyesülnek.)


A 25-ös számú Celldömölk - Boba - Ukk - Zalaegerszeg - Bajánsenye - Őrihódos (Szlovénia) vonalat a közelmúltban korszerűsítették, helyenként átépítették és villamosították. Az ETCS-2 vonatbefolyásoló rendszer telepítése után akár 120 km/h sebességgel is közlekedhetnek a vonatok ezen a nemzetközi fővonalon.

Tehervonat, élén a 20-as számú Gigant (V63) mozdonnyal.
A legerősebb magyar gyártmányú villamos mozdony oldalnézetben
Személyvonat érkezik Zalaegerszegről
A 9023 sz.Celldömölk - Veszprém személyvonat
a Marcal folyó hídján.
A Marcal folyót így kevesen látják.
A Bobától délre lévő delta vágány hídja alatt.