A képek és videók - ha külön nem jelöltem - saját felvételek. A szövegek saját írásaim. Felhasználásukhoz kérj engedélyt és jelöld meg a forrást!

2014. július 30., szerda

Kávé a Hotel Orchideában


Már az a kis csésze illatosan gőzölgő ital is megérte volna azt a 120 km-es utat, de ne vágjunk a dolgok elébe!

Tengelicen,  a Tolna Megyei Oktatási Központban 1986-ban jártam először. Pár nappal a szomorú csernobili atomkatasztrófa után. Eléggé el nem ítélhető módon, még néhány "mi lenne ha..." típusú poént is megengedtünk kollégáimmal magunknak, Paks közelsége miatt. 

Akkor még nem sejtettem, hogy 27 év múlva fogok ide visszatérni egy nagyszerű wellness szállodába. (Még a wellness kifejezés is ismeretlen volt számomra.)


Tavaly néhány igen kellemes napot töltöttünk ott feleségemmel és kisebbik lányommal. Nyoma sincs annak a fanyar retro érzésnek, ami sok egykori vállalati üdülőből, vagy egyéb hasonló intézményből kialakított szálláshelyre jellemző.

Így nem csoda, hogy amikor egy kellemes, lazítós hétvégét terveztünk Katával, újra az Orchideára esett a választás. Tudtuk mire számíthatunk és nem is csalódtunk.


Meglepetés azonban mégis volt. A szombat délutáni érkezéskor szinte "belecsöppentünk" egy nyilvános kávépörkölésbe, az étterem teraszán.  Amikor a zöld kis magok aromás barna kávészemekké alakulnak az már önmagában is érdekes.


Most azonban Leimszíder Viktor, a hotel  baristájának jóvoltából egy nagyszerű előadással és bemutatóval is kiegészült a művelet. A szemünk láttára készült el az Orchidea kávékeverék, miközben szóba kerültek a termőhelyek, a szüretelési technikák, továbbá az Arabica és Robusta jellemzői. A különféle (bécsi, francia és olasz) pörkölési módok közötti különbséget pedig meg is tapasztalhattuk néhány kávészem elrágásával.


Megtudtuk, hogy  a legdrágább kávé "előfeldolgozását" egy cibetmacskaféle, a pálmasodró végzi. Lehet találgatni, hogy hogyan! Igen, a kis állat megeszi a kávécseresznyét, és a mag a végén természetes úton távozik belőle, amit összegyűjtenek...
Jó volt megtapasztalni, hogy valaki nem csak elsőrangú értője a szakmájának, hanem szereti is  a munkáját!
Minden bizonnyal a személyzet többi tagjáról is elmondható ugyanez. Mindenki kedves, mosolygós és segítőkész. A konyha saját kis fűszeres kertjéből ízesíti az igen finom és bőséges ételeket.
Távolodjunk el azonban végre az asztaltól!


A szálló saját hévízkúttal rendelkezik, ami köré felépült egy fürdőkomplexum pezsgőágyas termál-medencével, 20 x 8 m-es feszített víztükrű úszómedencével, gyermekpancsolóval, szaunával és infrakabinnal.

Az épületet egy őspark veszi körül, hatalmas fákkal, hangulatos kis tóval. A tengelici önkormányzat túraútvonalakat alakított ki a környéken, amik a számtalan természeti érték mellett több kastélyt, kúriát érintenek. Ezeket az utakat most az esős idő miatt nem jártuk be.


Tehát vissza kell még mennünk! Sétálgatni, fürdeni, pihenni és persze inni néhány csésze kiváló kávét.

Linkajánló:
http://www.hotelorchidea.hu/hu/
http://www.tengelic.hu/



2014. július 23., szerda

Esti/éjszakai túra a Bakonyban

"VÁNDORBOTTAL A VASPARIPÁÉRT"

Az egykori Ferencháza vadászház
A Porva-Csesznek Turistaház rendezésben 2014.07.19-én (szombaton) megtartott túrán, sok természet- és vasútkedvelő társunkkal együtt  mi is részt vettünk 
Indulás előtt Vinyén. Kata, Laura és Kitti.
Parkolás Vinyén, majd pár perc vonatozás után megérkeztünk a rajthelyre, Porva-Csesznek vasútállomásra. Óvatos duhajok lévén, a szerény, 7 km-es családi távot választottuk. Rövid adminisztráció és egy kis nézelődés után, még világossal indulhattunk a sárga + jelzésen. Az útvonal egyébként nem a közismert (és egyébként csodaszép) Cuha-völgyön keresztül vezetett, hanem attól némileg nyugatabbra, az egykori Ferencházi és Pálházi vadászházak érintésével. Kb. félúton járhattunk, amikor elő kellett venni az elemlámpákat. Ötletes megoldás volt a csíkokra szabdalt láthatósági mellény, mint útjelző szalagozás.
Kitti és Laura selfie.
Laurával
Egyetlen helyen (az utolsó szakasznál) bizonytalanodtunk el egy kicsit, ahol a széles útról egy szűk ösvényre mutatott a jelzés. Lehet, hogy a vaddisznók, vagy más emberevő erdei szörnyek kötözték át a szalagokat? Az iránytű azonban szintén erre mutatta  a helyes utat.
Naplemente az erdőben. (Fotó: Bódis Laura)
Fél tizenegy előtt 10 perccel megérkeztünk a célba, a Vinye.hu büféhez. Kaptunk emléklapot, kitűzőt, sajtos pogácsát, és személyenként 150 Ft-os kupont, amit a büfében fel lehetett használni.  
Miközben a büfé udvarán pótoltuk az elveszített energiát, láttuk, hogy jön egy igen gyorsan mozgó elemlámpa. A sportos kinézetű fiatalember ennyi idő alatt teljesítette a 29- km-es távot! Bizonyára nem azért, mert kergették az előbb már emlegetett vaddisznók. Így ismeretlenül is Gratulálunk!


Az emléklap és az igazolólap részlete.

Végül "megnéztük" milyen a Cuha patak   korom sötétben, és éjfél körül indultunk haza. Az egész rendezvénynek nagyszerű buli hangulata volt. Kisgyermekes családok, vidám fiatalok, nyugdíjas korú párok jöttek el, hogy gyalogoljanak néhány km-t az ország legszebb vasútvonaláért. 

Reméljük jövőre is lesz ilyen túra, és akkor kipróbálhatjuk a 15 km-es távot!

LINKAJÁNLÓ:

2014. július 18., péntek

Utazás a Virágos Katonához

Gion Nándor csodálatos regényében, Rojtos Gallai István a Virágos Katona segítségével utazott el oda, ahová csak akart.  Elolvastam, és vagy háromszor meghallgattam Seres Zoltán nagyszerű előadásában, és egyre jobban érlelődött az elhatározás: ezt látnom kell. A malom maradványait, ahol Stefan Krebs megalapozta a családja jövőjét, a "Szívet", ahol a  a "sváb molnár" lánya, Rézi találkozott Rojtos Gallaival és Török Ádámmal.  


A "Kopasz Halász"  csónakja helyett nekem be kellett érnem az autóval. Pedig nagyszerű vízi út lehetne a Balatontól a Krivajáig. Talán egyszer majd sikerül, hasonlóan, mint a regény főhősének.

Megkértem Richárd öcsémet, hogy kísérjen el erre az utazásra. A határt Bácsalmás és Bajmok között léptük át. A szerb oldalon is meglepően rövid okmányellenőrzés után folytathattuk az utunkat. No igen! Az utak! Nem túl jók, de nyugodt tempóban, teljesen normálisan lehet közlekedni. (Amúgy sem tanácsos száguldozni, mert az arrafelé sokba kerülhet.)

 Bácskossuthfalván (Ómoravicán) rövid pihenőt tartottunk. Itt született feleségem anyai nagyapja, akit sajnos nem ismerhettem személyesen. Mintha otthon lettünk volna. Az utcán, a téren, mindenütt magyarul beszéltek. Topolyánál rátértünk a Szabadka - Újvidék országútra. Átautóztunk Kishegyesen, ahol az ismert énekesnő, Rúzsa Magdi töltötte  a gyermekkorát. 

Feketics után (a határtól kb. 75 km-t autózva) rövidesen megpillanthattuk Szenttamás (Srbobran) tábláját. A bevezető úton várt minket kedves vendéglátónk, Paraczky László újságíró. Így nem okozott gondot a Popovača venac utcában a Gion Nándor emlékház megtalálása. 


A szépen felújított és gondozott házban a számtalan dokumentum és kép mellett megnézhettük többek között az író dolgozószobáját és a citerát, amin az író nagyapja zenélt a házi bálokon és a földesúr, Vári János névnapján. 

Az emlékház egyben a helyi magyarság találkozóhelye, közösségi épülete is, de szükségük lenne egy nagyobb befogadóképességű helyre is. Többek között képzőművészeknek is otthont adott már a ház, akik hálájuk jeléül faragták a Kárókatonák szobrot az udvarra.


László, időt és fáradtságot nem kímélve elkalauzolt minket a bevezetőben említett nevezetes helyekre is. Amikor a szív alakú gáthoz és a Gavanski-féle vízimalom romjaihoz értünk, elszorult a torkom. Felemelő érzés, ha az ember számára így válik valósággá egy regény.


Sajnos a Krivaját helyenként nagyon benőtte a nád. Elképzelések vannak a terület rendezésére, de nem tudom, mikor és mennyi valósul meg belőlük. Az biztos, hogy egy nagyon hangulatos kirándulóhely lehetne belőle.



Folytatva utunkat, a Magyar utcán át jutottunk el az 1870 körül épült Kálváriához, ahol Rojtos Gallai és néha Török Ádám figyelte a "vakond embereket", akik az egész napi földtúrás után fáradtan és rosszkedvűen tértek vissza a Zöld utcai otthonukba.



A Kálvária a II. világháború után egyre elhanyagoltabb lett, az 1970-es években gyakorlatilag romokban állt. Kísérőnk elmondta, hogy a kilencvenes évek végén kezdtek hozzá a felújításhoz.


 Büszkék erre a helyre azért is, mert a helyi magyarság példátlan összefogásával végezték el a munkát.  Volt aki anyagokkal, mások a munkájukkal, szakértelmükkel, vagy éppen egy üveg pálinkával vagy 1-2 tyúkkal támogatták az építkezést. 



Voltak kevésbé szívmelengető pillanatok is a felújítás során. Például amikor 1999-ben  a tetőn dolgoztak és felettük a NATO bombázói repültek. 
Az oltárképeket és a stációképeket - így a Virágos Katonát is - Morvay László magyarországi művész készítette időtálló tűzzománc technikával.


2001. augusztus 19-én áldották meg a felújított Kálváriát, és a szenttamási amatőr színjátszók István a király című rockopera előadásával tették még emlékezetesebbé az alkalmat. 



Fotózás a Virágos Katonánál, majd visszasétáltunk a Gion Emlékházhoz, miközben László fáradhatatlanul mesélt.
Hazafelé még egy rövid városnézés Szabadkán, ahol egyszer érdemes lesz hosszabb időt eltölteni. Végül az otthoni emlékezést megkönnyítendő egy kis jóféle sligovicát is beszereztünk, és irány a tompai határátkelő.


Nagyszerű élmény volt! Köszönjük szépen! Ha üzenhetnék  a túlvilágra, vagy a regény hallhatatlan világába Rojtos Gallai Istvánnak, elmondanám, hogy a Virágos Katona újra visszatért!

Linkajánló: