A képek és videók - ha külön nem jelöltem - saját felvételek. A szövegek saját írásaim. Felhasználásukhoz kérj engedélyt és jelöld meg a forrást!

2014. július 23., szerda

Esti/éjszakai túra a Bakonyban

"VÁNDORBOTTAL A VASPARIPÁÉRT"

Az egykori Ferencháza vadászház
A Porva-Csesznek Turistaház rendezésben 2014.07.19-én (szombaton) megtartott túrán, sok természet- és vasútkedvelő társunkkal együtt  mi is részt vettünk 
Indulás előtt Vinyén. Kata, Laura és Kitti.
Parkolás Vinyén, majd pár perc vonatozás után megérkeztünk a rajthelyre, Porva-Csesznek vasútállomásra. Óvatos duhajok lévén, a szerény, 7 km-es családi távot választottuk. Rövid adminisztráció és egy kis nézelődés után, még világossal indulhattunk a sárga + jelzésen. Az útvonal egyébként nem a közismert (és egyébként csodaszép) Cuha-völgyön keresztül vezetett, hanem attól némileg nyugatabbra, az egykori Ferencházi és Pálházi vadászházak érintésével. Kb. félúton járhattunk, amikor elő kellett venni az elemlámpákat. Ötletes megoldás volt a csíkokra szabdalt láthatósági mellény, mint útjelző szalagozás.
Kitti és Laura selfie.
Laurával
Egyetlen helyen (az utolsó szakasznál) bizonytalanodtunk el egy kicsit, ahol a széles útról egy szűk ösvényre mutatott a jelzés. Lehet, hogy a vaddisznók, vagy más emberevő erdei szörnyek kötözték át a szalagokat? Az iránytű azonban szintén erre mutatta  a helyes utat.
Naplemente az erdőben. (Fotó: Bódis Laura)
Fél tizenegy előtt 10 perccel megérkeztünk a célba, a Vinye.hu büféhez. Kaptunk emléklapot, kitűzőt, sajtos pogácsát, és személyenként 150 Ft-os kupont, amit a büfében fel lehetett használni.  
Miközben a büfé udvarán pótoltuk az elveszített energiát, láttuk, hogy jön egy igen gyorsan mozgó elemlámpa. A sportos kinézetű fiatalember ennyi idő alatt teljesítette a 29- km-es távot! Bizonyára nem azért, mert kergették az előbb már emlegetett vaddisznók. Így ismeretlenül is Gratulálunk!


Az emléklap és az igazolólap részlete.

Végül "megnéztük" milyen a Cuha patak   korom sötétben, és éjfél körül indultunk haza. Az egész rendezvénynek nagyszerű buli hangulata volt. Kisgyermekes családok, vidám fiatalok, nyugdíjas korú párok jöttek el, hogy gyalogoljanak néhány km-t az ország legszebb vasútvonaláért. 

Reméljük jövőre is lesz ilyen túra, és akkor kipróbálhatjuk a 15 km-es távot!

LINKAJÁNLÓ:

5 megjegyzés:

  1. Kedves Attila! Köszönjük, hogy eljöttetek, örülök, hogy tetszett a túra, és jól éreztétek Magatokat. Természetesen lesz jövő nyáron is Csillagporos Vasparipa, de addig is most ősszel még lesz a Vándorbottal a Vasparipáért (okt. 25) és 2015 februárban a beöltözős-farsangi HA-VAS-Paripa. Hasonló jó hangulatú túrák... Ezekre is szeretettel várunk Benneteket.

    Megköszönném, ha ezt a kis beszámolót felraknád a ttt honlapra (www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu) is, a túrabeszámolók közé kedvcsinálónak a többieknek... :-)

    Üdvözlettel: Horgony Anita

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó kis túra lehetett, csak irigyelni tudlak!
    Yrys

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok!

    Remek kikapcsolódás lehetett! :)

    VálaszTörlés
  4. Én Balaton-átúszás után mentem 15-es távot a 9,5 éves gyerekemmel+férj. Nagyon jó túra volt, jó volt a hangulat, a szalagozás teljes sötétben is követhető. Hatalmas élmény volt az igazi millió-csillagos eget látni. Ha-Vas-Paripán is voltam (katicának öltözve), csak ajánlani tudom mindenkinek a különféle Vasparipa túrákat!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon aranyos a közös kép Lauval. ;-) Vigyoriiiik!!!!! :-)))))))))

    Puszi: Enikő ;)

    VálaszTörlés